Panyi Szabolcs újságíró bennfentes piaci forrásokra hivatkozva arról ír legfrissebb elemzésében, hogy a tavaszi választásokat követően a kormányzat jelentős ésszerűsítést tervez médiaportfóliójában. Mindez azt jelenti, az előrejelzések szerint a hatékonyságukat vesztett és költséges nyomtatott kiadványok, köztük a megyei napilapok és a Bors bulvárlap – fizikai formátuma megszűnhet, miközben a politikai és pénzügyi súlypont a digitális platformokra helyeződik át.
A tervezett átalakítás hátterében Panyi információi szerint az áll, hogy a jelenlegi propagandagépezet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azaz a kormányzati média összehangolt támadásai ellenére sem sikerült gátat szabni Magyar Péter és a Tisza Párt népszerűségének.
Iparági források szerint Orbán Viktor stábja felismerte, hogy a klasszikus, papíralapú médiumok túlságosan lassúak és drágák a modern politikai küzdelmekhez.
“(… ) már egészen nyíltan beszélnek olyan tervekről, miszerint teljesen megszüntetnék a megyei nyomtatott lapokat (miközben a weboldalaikat megtartanák). Miután Orbánhoz köthető strómanok – Heinrich Pecina és Mészáros Lőrinc – segítségével 2016-ban átvették a helyi újságok feletti irányítást, majd központi szerkesztőségből koordinált propagandalapokká alakították őket, a megyei lapok eladott példányszáma folyamatosan zuhant. Az olvasók eltűntek, ám a költségek maradtak” – írja a Facebookon:
Hasonló sors várhat a Borsra is, amely az elmúlt időszakban a legszélsőségesebb kormányzati üzenetek közvetítőjévé vált. A lap megszüntetésének racionális oka a piaci túlkínálat lehet, miután az Orbán-közeli Indamedia megszerezte a piacvezető Blikket, két hasonló profilú bulvárlap fenntartása felesleges párhuzamossággá vált.
Panyi Szabolcs szerint az átalakítás egyértelmű üzenet, a lojalitás nem garancia a túlélésre, ha a gazdasági és politikai mutatók már nem igazolják egy-egy sajtótermék létjogosultságát.
A fentieket eredetileg a VSquare friss, angol nyelű hírlevelében írta meg, ide kattintva elérhető a feliratkozás linkje.
Kiemelt képünk a megyei propagandalapok, köztük a Szoljon által is generált és megosztott Ai-tartalom.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
