Idén október 23-án valódi politikai verseny és számháború alakult ki a Fidesz és a Tisza párt között. A kormánypártok Békementet tartottak a Tisza pedig a Nemzet Menetével ünnepelt. Mindkét esemény jelentős tömegeket mozgatott meg. A rendezvényekre a Szol24 is kilátogatott és a résztvevőket kérdezte.
Idén az 1956-os forradalom évfordulója a korábbiaktól jóval felfokozottabb hangulatban érkezett el. Alig fél évvel a 2026-os választások előtt a két legnagyobb politikai tömb Budapestre hirdetett demonstrációt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megmutassák, erősebbek, mint a másik.
A mozgósítás összességében mindkét formációnak jól sikerült, igaz a kormánypártok a cél elérése érdekében jócskán bevetettek állami eszközöket és forrásokat is. Ennek ellenére a szakértői becslések szerint így is alulmaradtak. A legnagyobb ellenzéki párt rendezvényén többen, másfél-kétszer annyian vettek részt.
Az online megtekintések számában még nagyobb a különbség, lényegesen többen hallgatták Magyar Péter beszédét, mint Orbán Viktor miniszterelnökét. A Szol24 stábja a Békemenetre és a Nemzet Menetére is kilátogatott és a résztvevőket kérdezte arról, hogy miért tartották fontosnak, hogy kijöjjenek a rendezvényre, illetve aktuális közéleti kérdésekről is kikértük a véleményüket.
Videónkat alább és YouTube csatornánkon is megtekinthetik!
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
