A közelmúltban óriási botrány kerekedett Majka “fejbelövős” fesztiválprodukciójából, amelyet elsősorban a kormányközeli sajtó, influenszerek és politikusok értékeltek úgy, hogy azzal a ózdi rapper átlépett egy bizonyos határt. Minderre válaszul szinte természetes reakció lett, hogy az ellenzéki szereplők Majoros Péter mellé álltak, ám szombat este minderre még egy lapáttal rátett Szolnok polgármestere.
A Csurran, cseppen című szám hét hónappal ezelőtt került fel a sztár YouTube-csatornájára, azóta csak ezt a verziót 26 millióan játszották le. A dal megjárta az ország legnagyobb fesztiváljait, Debrecenben hatalmas botrányt kavart a híres “főbelövős” jelenetével (amely miatt például a One, azaz a Vodafone utódvállalata is megvonta támogatását a zenésztől), a Facebook legolvasottabb bejegyzését generálta, de Jász-Nagykun-Szolnok megyébe csak most ért el.
Majka a tiszaligeti Burger Piknik keretében léphetett színpadra Szolnokon, és az eseményről nem hiányozhatott a politikusi berkekben szokatlan megnyilatkozásairól ismert helyi polgármester sem. Négy posztot is szentelt privát és hivatalos közösségi oldalán az eseménynek, melyek közül egyikben egy CSURRAN CSEPPEN pólóban pózol a borsodi rapper mellett (nyitóképünkön) ezzel a megjegyzéssel:
“Büszke vagyok rá, hogy este személyesen találkozhattam Majkával, a koncert pedig fergeteges volt.”
Györfi Mihály hivatalos oldalán előbb elismerését fejezte ki a rendezvény szervezőinek, majd két videót is megosztott, amelyet feltehetően ő maga készített a koncert alatt a fellépésről, melyek közül a legtöbben természetesen a botránydal kapcsán szóltak hozzá a poszthoz – mindkét politikai oldalról.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!