Nem is tudta, hogy NER-es hotelekben költi a pénzét? – Itt a Szolnok megyei lista

Megosztás

NER hotelek, ameddig csak a szem ellát – lassan ott tartunk, hogy az lesz a meglepő, ha semmilyen kormánypárti kötődése nincs egy hazai szálláshelynek. A politika és az üzlet összefonódása persze nem a Fidesszel kezdődött, de ennyi oligarcha, és vele együtt ilyen sok éhes száj bizonyosan nem irányította még gazdaságot. A K-Monitor néhány éve összeszedte az érintett szállodákat, természetesen Jász-Nagykun-Szolnok megye sem maradt ki a felsorolásból.

„A magyar közéletet régóta jellemzi a politikai elit törekvése egy vele összefonódó vállalkozói réteg létrehozására. Megfelelő kapcsolatokkal és politikai hátszéllel akár néhány év alatt jelentős vagyont lehet felhalmozni célzott közbeszerzések, vissza nem térítendő támogatások és kedvezményes hitelek révén. Mára a vendéglátás és az idegenforgalom területén is megkerülhetetlenné váltak azok a vállalkozások, amelyek ennek a folyamatnak a haszonélvezői, hotelek és éttermek százai kerültek politikaközeli szereplők érdekeltségébe szerte az országban. A rendszerszerű klientúraépítés felett az állampolgári kontroll lehetőségei beszűkültek, vásárlóként azonban továbbra is lehetőségünk van a pénztárcánkkal szavazni a vállalkozók mellett és a politikai hátszéllel segített vállalkozói réteg további térhódítása ellen” – fogalmazott 2020-ban a K-Monitor, hogy miért is gondolták szükségesnek a térkép megalkotását.

A honlapot és vele együtt a listát megtekintve az első, ami feltűnő lehet, hogy az üzlet nem áll meg az országhatárokon belül: találunk spanyol, montenegrói, román és szlovén érintettséget is. Egyébként több száz cím került fel az interaktív térképre a létrehozása óta, a lista pedig garantáltan fog még nőni.

De mi a helyzet szeretett megyénkkel? Szolnokon a Galamb utcai Tenisz Club a jól ismert oligarcha Nyerges Zsolt, míg a Thököly úton található McDonald’s Scheer Sándor tulajdonában van. Testvérlapunk, a Borsod24 arról írt, Scheer neve talán sokaknak semmit nem mond, pedig biztosan mindenki járt már “nála”. Az üzletember a Forbes aktuális listáján a 17. leggazdagabb magyar, a Market Építő Zrt. alapítója, Miskolcon ráadásul négy McDonald’s tartozik ehhez a cégéhez, valamint egy ózdi étterem.

A megyeszékhely mellett Tiszafüreden a Tisza Balneum Hotelnek van NER-es kapcsolódása, a cégtulajdonos Kékessy Georges Sándor családilag is közel áll az Orbán-famíliához, aktív szereplője a Tisza-tó környéki terjeszkedésnek.

Kép: balneum.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek