Színes a szolnoki nyári táborok kínálata

Megosztás

Végre minden gyerek és tinédzser fürödhet a vakáció adta szabadság örömeiben. A szüleik viszont nem ilyen szerencsések, nekik kevés esetben adatik meg két havi szabadság. A nagyszülők vigyázó tekintete ekkor válik igazán fontossá. Emellett, aki teheti, egy-egy hétre nyári táborba fizeti be gyermekét, ahol változatos tematika mentén tölthetik el a nyár értékes perceit. Aki még nem döntött egy tábor mellett sem, kapja össze magát, mivel a létszámok gyorsan betelnek.

Habár természetesen számtalan népszerű tábort a Balaton közelébe szerveznek, azért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is számos izgalmas, bentlakós és napközis tábort kínálnak a szervezők. Jelenleg több mint ezer táborturnus érhető el a Táborfigyelőn országszerte, de külön-külön értékelve a heteket, már csak pár hely szabad az egyes táborokban, így aki még nem foglalt vakációs programot gyermekének, érdemes minél előbb megtennie. Országszerte nagyságrendileg 4000-4500 táborról van tudomásuk, viszont ezek nagy többsége már betelt – tájékoztatott Tóth Béla, az oldal ügyvezetője.

A legnépszerűbb táborcélpontok között Pest, Bács-Kiskun és Veszprém vármegyéket találjuk, de sok gyermek vakációzik Somogy és Fejér vármegyékben is. Továbbra is optimális a táborkínálat földrajzi eloszlása is, országszerte elérhetőek minőségi táborok, így a családoknak nem kell túl sokat utazni egy-egy kiválasztott táborért.
A legnépszerűbb tábortéma idén is a sporttábor, amit zsinórban már a harmadik esztendőben választottak a legtöbb gyermek részére a szülők. Az ezüstéremmel a kalandtáborok büszkélkedhetnek, míg a dobogó harmadik fokára döntetlen eredménnyel jutottak az idegen nyelvi, elsősorban angoltáborok, illetve a katonai táborok. Nagyon sokan még állatos, készségfejlesztő, lovas és horgásztábort is.

Kölyökmérnök pályaorientációs tábor 2023-ban (Forrás: Szolnoki Szakképzési Centrum)


Rekordszámú újfajta, meghökkentő vagy akár extrém tematika is található a kínálatban. A gyerekek és szüleik választhatnak idén, hogy a táborban a mesterséges intelligenciáról tanulnak, esetleg Android alkalmazást fejlesztenek, gyermek-kutya kommunikációs tanfolyamon vesznek részt, Harry Potter kalandjaiban merülnek el, saját kisjátékfilmet forgatnak, amit a tábor végeztével moziban mutatnak be a szülőknek, netán űrrakétát építenek. Ezenkívül mehetnek sakktáborba, megtanulhatják a méztáborban a méhészet és a mézkészítés csínját-bínját. Mindez pedig még csak egy szelete a kínálatnak.

Sajnos a táborszervezők költségei, a bérleti díjak, a múzeumi, strand és állatkerti belépők, de legfőbb tételként a gyermekétkeztetés ára nagymértékben növekedett, így a nyári táborok árai átlagosan tíz-tizenöt százalékkal növekedtek. Azt látni kell, hogy az emelkedés nem fedi le a költségek növekedését, a táboroztatók igyekeznek egy olyan arany középutat megtalálni a táborárak tekintetében, ami a családok számára még kigazdálkodható, de számukra sem veszteséges működést vetít előre. Így egyelőre elfogadható szinten sikerül tartani a nyereségrátát ahhoz, hogy a következő években is számíthatunk bőséges táborkínálatra.

Kalandtáborban (Forrás: szolsport.hu)

Egy napközis tábor átlagára valamivel ötvenezer forint felett található, míg egy ott alvós táborért átlagosan nyolcvanezer forintot kell fizetnie a családoknak. A táborok esetében az árolló rendkívül széles, találni tábort a Táborfigyelőn 42 ezer forintért is, ahogy 350 ezer forintos turnusáron is. Az átlagárak régiónként akár tíz százalékos mértékben is eltérnek. Az Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg) régióban a napközis átlag 51 500 forint, ott alvós átlag 62 ezer, ami például az orfűi, (Baranya megye) angoltábor, 175 ezres árának töredéke.

Jász-Nagykun-Szolnok megye táborai nem meglepő módon a leginkább víz közelében zajlanak. Az abádszalóki Tisza-tavi Élménytábor III például, élménydús vízi és falusi vetélkedőkkel, ismerkedős programokkal várja a kilenc-tizennégy éves korú gyerekeket. Fő céljuk a Tisza tavat megszerettetni velük július 8 és 12 között, hetvenötezres áron, július 1 és 12 között, két turnusban, Tiszafüreden tartják az Ákász Pákász Kalandtábort, ahol nyolcvanezer forint ellenében, fedezhetik fel a kilenc-tizenhárom évesek az Ákász Pákász legendáját, és kalandozhatnak szintén a Tisza-tó körül. Lesz madárles, éjszakai túra, vízi növények gyűjtése, állatmegfigyelés és víz alatti kincsvadászat is.

Fotó: szolsport.hu, Szolnoki Szakképzési Centrum, sztagoston.hu

Források: Táborfigyelő, gyerektabor-kereso.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek