Szolnoki jelmezkészítő cég dolgozott együtt a sikeres divattervezővel

Megosztás

Demeter Richárd ukrán származású divattervezővel dolgozott együtt a szolnoki Jelmez-Art Kft: a közösségi oldalukon úgy fogalmaztak, megtiszteltetés volt számukra a Demeterrel való közös munka. A fiatal tervező karrierje 2016-ban robbant be, a Lucy’s és az olasz Vogue hasábjain is megjelentek már a munkái.

A Táncsics utcában található Jelmez-Art jelmezkészítéssel, óriásbábokkal és kellékekkel foglalkozik, többek között a tervezéseit a Dancing with the Stars című műsorban is megjelentető Demeterrel dolgoztak együtt egy divatbemutató erejéig.

„Emlékszem, hogy a suliból minden egyes nap oda mentem és ott töltöttem a délutánt. Ebben nőtem fel. Nem a ruhakészítésben, de hogy hogyan kellett egy ruhának kinéznie, azt már gyerekkoromban megtapasztaltam. Napi kontaktusban voltam már akkor is, elég közelinek éreztem magamhoz a ruhákat” – emlékezett vissza a kezdetekre Demeter Richárd.

Nagyon megérintette, hogy ő lett az év fiatal divattervezője, elmondása szerint el kellett telnie néhány órának, mire felfogta, mit jelent ez az elismerés. Célja, hogy egy olyan márkát hozzon létre, ami maradandó lesz a piacon.

Kép: Jelmez-Art Kft Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek