OMSZ: Hibásan mérlegelt a mentésirányító Gálvölgyi esetében, már a rendőrség is nyomoz

Megosztás

Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel.

Mint arról mi is írtunk korábban, mentőt kellett hívni Gálvölgyi Jánoshoz, mert rosszul lett, de hiába hívtak mentőt a hozzátartozók, nekik kellett kórházba vinni a színészt. A 74 éves színész a Semmelweis Egyetem Klinikájára került, lélegeztetőgépre kapcsolták, az állapota a hírek szerint súlyos, de stabil.

Az Országos Mentőszolgálat ezzel kapcsolatos közleményében azt írta: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak egy a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is.

A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

A mentőszolgálat közleményében kitért arra, hogy a nehézlégzés (még ha már egy napja fennáll is) olyan riasztó tünet, amely magában hordozhatja az életveszély lehetőségét, és azt a hozzátartozó visszahívása során feltett, tájékozódó kérdésekkel sem lehetett kizárni.

Hozzátették: a közvetlen életveszély ugyan az elhangzott tünetek alapján nem volt egyértelműen megállapítható, de kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni. Fentieket alátámasztja az is, hogy a beteg állapota a későbbiekben tovább romlott és jelenleg is intenzív osztályos kezelésre szorul.

A felelősség megállapítása elmarasztalást von maga után, a mentésirányítók munkájának szakmai támogatását az Országos Mentőszolgálat tovább erősíti – áll a közleményben.

Később a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást az ügyben.

Fotó: Keleti Éva/MTI

Kapcsolódó cikkek