A Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi oldalára feltöltött videóban sorolta a pártja sikereit, így értékelte az előválasztást. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy a DK győztesen jött ki a versenyből, mert az ellenzék legerősebb pártjává vált és rengeteg képviselőjelöltje indulhat a jövő évi választásokon. Azt is elmondta azonban, hogy most kiegészültek egy miniszterelnök-jelölttel, ugyanakkor valójában parlamenti többségért küzdenek és ha ez összejön, majd akkor választanak kormányfőt. Hozzátette: szerinte a DK az egyetlen olyan ellenzéki párt, amely önállóan is kormányzóképes.
Tovább olvasomCímke: Gyurcsány Ferenc
A Fidesz nem tud újat mondani: Gyurcsány
“Most épp leveszi a balfék havert. Miután mindenki számára kiderült, hogy Karácsony nemhogy egy ország, de egy város vezetésére is alkalmatlan, kiderült, hogy rossz polgármester, és kiderült, hogy a vállalhatatlanná vált a szavazók előtt, Gyurcsány lecseréli. Van még két embere a színpadon, szóval nyugalom, tovább dübörög a Gyurcsány-show!” – írta Facebookon Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A kormánypárti képviselő így reagált Karácsony Gergely visszalépésére.
Tovább olvasomGyurcsány az Elk*rtuk plakátjáról: tényleg ekkora orrom lenne?
“Istenemre mondom, nem rossz plakát. De tényleg ekkora orrom lenne? És most kell megtudjam!? Na, mindegy” – írta Gyurcsány Ferenc, egykori miniszterelnök a Facebookon, miután meglátta az Elk*rtuk plakátját. A plakáttal kapcsolatban Gyurcsány azt megjegyezte, „a Hugh Grant csávó már biztosan nem lesz meg főszereplőnek. Kár.” A posztban Gyurcsány azt még felrótta a Fidesznek, hogy Szent Istvánról, Könyves Kálmánról vagy Mátyásról nem készítettek még filmet.
Tovább olvasomGyurcsány Ferenc koronavírusos lett
Pozitív lett Gyurcsány Ferenc koronavírustesztje, miután korábban két oltást is kapott – írta meg a Telex. A DK-elnök a Facebookon azt írja, hogy „tehát igaz, úgy is meg lehet fertőződni, ha be vagytok oltva, ahogy az is igaz, hogy a súlyos tünetektől viszont megvéd az oltás, nekem is csak hőemelkedésem és kis fejfájásom van”. Gyurcsány szerint feleségét, a DK miniszterelnök-jelöltjét, Dobrev Klárát is tesztelték, de ő negatív lett. Péntektől elkülönítve élnek, zoomon tartják a kapcsolatot. Gyurcsány így a kampánykörút országjáró programjait is lemondja a következő napokra, legutóbb két napja járt Szentesen.…
Tovább olvasomGyurcsánytól kérdezte egy gázszerelő, hogy ő miért nem gazdag
Az országot járó Gyurcsány Ferenc Barcson kapta meg azt a kérdést, hogy miért is nem gazdag, amikor ő is gázszerelő: “Összekevertek Orbánnal tegnap Barcson. Fideszes tüntető tőlem kérdezi, hogyhogy nem sikerült neki meggazdagodnia, mikor ő is gázszerelő. Adjak neki én tippeket, mondta… Nem tudjátok mikor és hol találkozhatna Orbánnal az utcán, ahol emberek őt is kérdezhetik?:)” – írta közösségi oldalán Gyurcsány az alábbi videóhoz.
Tovább olvasom