Először adják át az Alternatíva-díjat civileknek, szavazzon Ön is!

AKE

Megosztás

Január végén először adják át az Alternatíva-díjat, amelyet az Észak-Alföld civil szférájában tevékenykedők munkájának elismerésére hoztak létre. A kitüntetés célja, hogy láthatóvá tegye azokat a magánszemélyeket, szervezeteket és informális közösségeket, akik helyben dolgoznak közösségeikért, kiállnak egy-egy ügy mellett, vagy példát mutatnak másoknak.

A debreceni székhelyű Alternatív Közösségek Egyesülete által alapított díjra bárki jelölhet szerinte érdemes személyeket és szervezeteket Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. A szervezők a közösséget összefogó pedagógusokra, a szomszédságukért dolgozó csoportok tagjaira, ügyért kiálló civil szervezetekre egyaránt számítanak.

Az elismerést két kategóriában osztják ki: külön díjazzák a legjobb magánszemélyt és a legjobb szervezetet. A végső döntést szakmai zsűri hozza meg, amelynek január 27-én hirdeti ki az eredményt. A nyertesek százezer-százezer forint pénzjutalmat kapnak. A jelölések beküldésére december 17-ig van lehetőség a linken található online űrlapon keresztül.

“Olyan emberekre és közösségekre számítunk, akik kicsiben is képesek változást elindítani, bátran kiállnak egy ügy mellett, és példát mutatnak másoknak. Nincs olyan, hogy egy ügy túl kicsi vagy nem elég fontos” – hangsúlyozta az egyesület.

Az Alternatív Közösségek Egyesülete a régió egyik meghatározó civil szervezete, amely a debreceni Baross16 közösségi teret üzemelteti. A szervezet elsősorban civil kapacitásfejlesztéssel és demokráciafejlesztési módszerekkel foglalkozik, tagja az Aspektus Csoportnak, a vidéki civil szervezetek hálózatának.

Via Debreciner

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek