A fesztivál harmadik napját a délutáni kézműveskedés és bábszínház után Bajnai Zsolt várostörténeti sétája színesítette, majd felléptek a Bartók Béla Zeneiskola diákjai, valamint a dél-afrikai JPson, a Francia Ring of Cash, az ausztrál Pete McCredie és az olasz-chilei Skarbonari. A hangulat tegnap este is remek volt az árnyas Tisza parti fák alatt, és a többi naphoz hasonlóan sokan látogattak ki a koncertekre, vagy egy hideg italt elfogyasztva beszélgetni.
Tovább olvasomNap: 2025.06.20.
Mostantól van igazán nagy baj a jászberényi kórházban
Régóta pedzegették és az eddig kiszivárgott hírek sem éppen adtak okot a bizakodásra. Most már viszont akkor a gond, hogy az orvos-szakértő szerint a jászberényi intézmény “gyakorlatilag megszűnt kórháznak lenni”. Ez pedig hatalmas probléma a városnak és vonzáskörzetének is. Íme a részletek.
Tovább olvasomFelvette a kamera a szandaszőlősi biciklitolvajt és társát
Egy kislány biciklijét lovasították meg, a készített képek alapján a tettesnek társa is van, mindkettejüket felvette a biztonsági kamera.
Tovább olvasomFelháborodott szolnokiak teljesen kiakadtak a Véső úti strandfürdőben tapasztaltak miatt
A mások szerint egyáltalán nem egyedi eset még vasárnap történt, de azóta sem tértek felette napirendre. A fürödni vágyó vendég annyira kiakadt, hogy úgy gondolja, számára itt véget is ért a szolnoki strand és önmaga közös története. Nekünk mik a tapasztalataink?
Tovább olvasomKultúrünnep borsos árak mellett – élménybeszámoló a Tiszavirág Fesztivál első napjairól
Június 17. és 21. között ismét megrendezésre került Szolnokon a Tiszavirág Fesztivál: a rendezvény 2005 óta a minőségi kulturális szórakoztatás egyik éllovasa a megyeszékhelyen, idén tizennyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Tiszai hajósok tere, a Tisza park, illetve a Verseghy park helyszínein. Szubjektív élménybeszámoló Horváth Zsolt szerzőnk szemszögéből.
Tovább olvasomBotrány a Lázárinfón: fideszes képviselő üvöltözött a választókkal
Ismét botrányos jeleneteket hozott a Lázárinfó. Ezúttal Nagykállóban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében járt az építési és közlekedési miniszter. A Fórum már az elejétől kezdve feszült volt, végül a helyzet odáig fajult, hogy már a térség országgyűlési képviselője is ordibálni kezdett.
Tovább olvasomSzolnokon rendezték az első Magyarország Itala versenyt
A megmérettetés áprilisban zajlott Szolnokon, melynek célja, hogy bemutassa a hazai bartenderek kreativitását, valamint népszerűsítse a magyar alapanyagokat és a gasztronómiai örökséget a koktélkultúrában. Takáts-László Bernadett, a tokaji Minaro Hotel munkatársa két kategóriában is első helyezést ért el a szakmai zsűri értékelése alapján.
Tovább olvasom