Újszászi tanintézmény nyerte „Az ország legjobb iskolája” címet egy frissen alapított díjjal

Első alkalommal hirdették meg Az ország legjobb iskolája elnevezésű elismerést, amelyet közönségszavazással ítéltek oda. A győztes végül egy kisvárosi intézmény, az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola lett, a Telex felületén lebonyolított voksoláson ők kapták a legtöbb szavazatot.

Tovább olvasom

Tíz év bujkálás után Mezőtúron találták meg az eltűnt kislányt és édesanyját

Több mint egy évtizedes keresés után végre megtalálták azt az olasz-magyar kislányt, akit édesanyja 2011 decemberében vitt el engedély nélkül Magyarországra. Az akkor három hónapos gyermeket anyja, egy mezőtúri nő, apja tudta és beleegyezése nélkül hozta hazánkba, majd minden kapcsolatot megszakított az olasz édesapával, Andrea Tonellóval.

Tovább olvasom

Lázár János miniszteri biztossá nevezte ki Tasó Lászlót, a lombkoronasétány-üggyel elhíresült képviselőt

Ettől a hónaptól Tasó László az Északkelet-Magyarország közúti és vasúti közlekedésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa. A Lázár János által aláírt kinevezés mindössze egy évre szól, amelyért havi több mint bruttó kétmillió forintos díjazásban részesül.

Tovább olvasom

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak Szolnok polgármestere

Györfi Mihály, Szolnok polgármestere nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A levél személyes hangvétellel indul, Györfi emlékezteti a kormányfőt arra, hogy felnőtt életének első éveit Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen töltötte családjával. Ennek fényében azt reméli, hogy a város és annak lakói nem váltak közömbössé a miniszterelnök számára.

Tovább olvasom

Orosz dezinformációs hadviselésről ír Magyar Péter

A TISZA párt közleménye szerint a Fidesz tudatos és szervezett akciókkal próbálja belülről bomlasztani a párt közösségét. Magyar Péter Facebook-posztja szerint nem új jelenségről van szó: már a kezdetek óta kísérletezik a kormánypárt beépített emberekkel, akik a TISZA különböző szintjein önkéntesként, szervezőként, vagy akár vezetőként próbálnak pozícióba kerülni.

Tovább olvasom

Ismét forró téma, miért nem nyaralhatnak a gyerekek az önkormányzati üdülőkben Szolnokon

Továbbra is megválaszolatlan az a több éve általunk is feltett kérdés, miszerint miért nem vehetik igénybe a szolnoki gyerekek a város tulajdonában lévő balatoni üdülőket. A probléma különösen égető most, amikor egyre több család küzd anyagi nehézségekkel és egy balatoni táborozás sok gyermek számára az egyetlen nyári kikapcsolódást jelenthetné.

Tovább olvasom