Nagy volt az érdeklődés az előző hétvégén, több mint 100 nyugdíjas látogatott ki a szolnoki Véső úti strandfürdőbe, ahol szombat és vasárnap 8 órától 12 óráig ingyenesen fürdőzhetnek a szépkorúak a téli szezonban.
Pápai Anett, a strand irodavezetője elmondta, hogy igen nagy volt az érdeklődés, már szombat reggel hosszú sor állt az ajtóban. Ezt követően is folyamatosan érkeztek a vendégek.
Hétköznapokon és hétvégéken is nagy létszámmal jönnek a nyugdíjasok, szívesen használják az úszó-és a termálmedencét is. Egy hétvégéről van ideáig tapasztalatunk, több mint százan látogatták meg napi szinten nyugdíjasaink a fürdőt teljesen ingyenesen. A kedvezményt jövő év április 30-ig biztosítjuk számukra – mondta Pápai Anett irodavezető.
Az is kiderült, hogy fejlesztések is történtek a strandon. Az öltözőkbe centrifugák kerültek, melyek segítségével ki tudják csavarni a ruhákat a látogatók. A medence mellé pedig nyugágyak kerültek kihelyezésre.
A Szóljon.hu több látogatóval is beszélgetett a legtöbbet örültek a lehetőségnek, hogy ilyenkor ingyenesen is igénybe vehetik a fürdő szolgáltatásait. Volt aki azt is kiemelte, hogy az egészségének is igazán jót tesz a termálvíz.
A Véső úti strandfürdő november 6-án váltott téli üzemmódra, két medence, a sátorral fedett úszómedence és az egyik gyógyvizes medence várja a látogatókat.
Hétfőtől péntekig reggel 6 órától 18 óráig, szombaton és vasárnap reggel 8-tól, délután 16 óráig tart nyitva. A napijegy 1900 forint, a kedvezményes napijegy, mely a nyugdíjasokra és a diákokra vonatkozik, 1500 forintba kerül.
