Ezt még Pócs János sem tudta elintézni

Jászboldogházán is bezárja a fiókját a Takarékbank. Ezt Koczáné dr. Fehérváry Mária polgármester jelentette be a település Facebook oldalán videóban, illetve a község honlapján írásban. Mint közölte, a Takarékbank munkatársai személyesen kerestek meg két héttel ezelőtt, hogy ismertessék azt a vezetői döntést, amely alapján a bankfiókot  december 19. napjával bezárják.  Hangsúlyozta, hogy polgármesteri megválasztása óta egy alkalommal sem merült fel a fiók bezárásának kérdése, ezért rendkívül váratlanul érte az információ. A banki küldöttség a lépést azzal indokolta, hogy modernizálják fiókjaikat. Ennek érdekében a jellemzően kisebb kirendeltségeket összevonják egy környező településen lévő…

Tovább olvasom

Orbánék nem tudták meggyőzni még Európát, valószínűleg a 3000 ezer milliárdos EU-s pénz befagyasztása következik

Az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg látszatintézkedéssel próbálkozott a Fidesz-kormány, hogy bebizonyítsa, nálunk nincs korrupció és nagyon jól küzdünk ellene. Ezek szerint nagyon mérsékelten meggyőzőre sikeredtek az eddigi átalakítások, Európa most sem gondolja úgy, hogy Orbánék Magyarországában ne lenne óriási a korrupció. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kedden megerősítette, hogy az Európai Bizottság javasolni fogja a 7,5 milliárd euró, vagyis a 3000 milliárd forintnyi uniós támogatás felfüggesztését, miután nem sikerült megfelelni a korrupcióellenes elvárásoknak – írja a napi.hu. Navracsics a Reutersnek beszélt arról, hogy a 2021-2027-es időszak hétéves uniós költségvetésének egy részét ideiglenesen elbukhatja…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! – Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Szerda reggelre már kevesebb helyen képződhet pára, köd. Szolnokon felhős, száraz idő várható. Átmenetileg kisebb eső elszórtan előfordulhat a késő délutáni órákban. Gyenge, mérsékelt lesz az északkeleti szél. Hajnalban 0, +1, kora délután 3-6 fokot mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap András, Andor, Amál, Amália, André, Bandó, Dormán, Endre, Tarján, Trajánusz, Tullió Az András név eredete és jelentése Az András a görög Andreasz (Ανδρέας) névből származó férfinév. Jelentése: férfi, férfias. Az András bibliai név, András apostol Jézus első tanítványa, Szent Péter testvére volt. Női párja: Andrea. Az András…

Tovább olvasom

Ennyi véletlen? Ismét baleset áldozata lett egy orosz milliárdos

Ezúttal nem egy ablakon esett ki valaki, hanem helikopter-balesetben vesztette életét Vjacseszlav Taran, aki a kriptopénzek egyik nagy gurujaként gazdagodott meg. Ebben az évben meglepően sok véletlen baleset történik orosz oligarchákkal Putyin Oroszországában, amelynek a vége halál. Újabb orosz milliárdos vesztette életét – írja a Mirror. Vjacseszlav Taran kriptopénzből gazdagodott meg, ő volt a Forex Club és a Libertex alapítója. A Mirror szerint Monacóban vesztette életét, egy helikopteres balesetben. A lap úgy tudja, hogy Taranhoz egy másik utas is csatlakozott volna a helikopteren, aki az utolsó pillanatban mondta vissza az utat. A lap…

Tovább olvasom

Két autót kötött el, menekülni akart, elfogták, de megszökött

Vádat emelt az ügyészség azzal a férfivel szemben, aki egy nap alatt két autót is elvitt egy öcsödi parkolóból, majd mikor őrizetbe vették, megszökött. A Kunszentmártoni Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és fogolyszökés bűntette miatt emelt vádat azzal a 22 éves öcsödi férfivel szemben, aki egy öcsödi parkolóból egy nap alatt két autót is elvitt azért, hogy azzal környékbeli településekre utazzon, majd amikor a második autóval közlekedve a rendőrök igazoltatni akarták, ő menekülni próbált, de elfogták, azonban ezután az őrizetből megszökött. A vádirat szerint a 22 éves férfi június…

Tovább olvasom

Kállai Mária szerint bajban van a baloldal

Bőszen dollárbalodalizik a fideszes médiahenger, minden fideszessel együtt. Nem marad ki ebből az 1,6 millió forintos javadalmazásért a fideszeseket a parlamentben képviselő szolnoki Kállai Mária sem. Apropó, azt ígérte, tárgyalni fog a szolnoki pedagógusokkal, azzal az igéretével mi van? Most éppen Rákay Kálmán, alias Philip videóját osztotta meg minden bizonnyal parancsszóra, vagy ha önként, az még rosszabb. Szerinte bajban a dollárbaloldal: Rákay Philip leleplező videóját már több mint egymillióan látták a Facebookon! Kérdés, ha bukik az orbáni rendszer, mert egyszer bukni fog, milyen bajban lesznek majd a fideszesek. Mert a…

Tovább olvasom

167 éve született Hild Viktor

Hild Viktor Kecskeméten született, de életének jelentős részét Szolnokon töltötte. 1855. november 28-án látta meg a napvilágot Hild Károly -1848-as őrnagy- gyermekeként és Hild József építész unokájaként. Hild József , a XIX. század első felének egyik legjelentősebb magyarországi építésze volt, akinek a nevéhez fűződött az esztergomi és az egri székesegyházak megalkotása, továbbá a pesti Szent István bazilika tervezése és építésének megkezdése.  Hild Viktort szülei különválása után Pesten élő építész nagyapja veszi magához, aki megtanítja rajzolni, aminek később, az ásatások során, a leletek ábrázolásánál nagy hasznát veszi. Később a pesti piaristáknál végzi…

Tovább olvasom

Borzasztó tragédia: felnyársalta a sorompó az autót a vezetővel együtt

Rettenetes tragédia történt Pusztaszabolcs és Szabadegyháza közötti összekötő úton kedden reggel. Mint kiderült, egy 72 éves nő Pusztaszabolcs irányából haladt kocsijával, amikor egy balra ívelő kanyarban, egy jelzőtábla előtt jobbra letért az úttestről, az út melletti szántásban hajtott, majd egy nyitott sorompónak rohant, ami teljesen átszúrta a kocsit. Az autó végül tehetetlenül gurulva a szemközti árokba csapódott. Úgy tudni a kocsiban egy házaspár utazott. A nő megmentésére esély sem volt, a helyszínen szörnyethalt. A kocsi utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.A kocsiból gyorsdaraboló segítségével távolították el a vas sorompót a pusztaszabolcsi tűzoltók,…

Tovább olvasom

Betörőt fogtak Jászapátin

November 28-án a délelőtti órákban arról érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy az egyik Jászapátiban található, jelenleg lakatlan ingatlanba egy idegen személyt láttak bemenni. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol az udvaron tetten értek egy tébláboló helyi lakost. Bár a perceken belül kiérkező rendőröknek köszönhetően a bűncselekmény kísérleti szakban rekedt, azonban a ház ajtaján rongálási kár keletkezett. A 24 éves férfit előállították a rendőrőrsre, ahol a nyomozók lopás vétség kísérlet elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt tagadta a bűncselekmény elkövetését, állítása szerint csak egy leesett széldeszkát akart a helyszínről…

Tovább olvasom