Ismét az oktatásért tüntettek Szolnokon

Több százan vettek részt az eseményen. Pénteken az ország több pontján zajlottak újfent tüntetések a tanárok és az oktatás mellett. A Telex beszámolója szerint Szolnok is a helyszínek között volt, itt a „Lépjünk együtt az oktatásért!” címmel hirdettek meg eseményt péntek délutánra. A résztvevők fél 5-től a Tiszai hajósok terén gyülekeztek, ahol beszédek voltak, majd egy perc néma csend következett az oktatásért. Ez után „zajos séta” kezdődött, melynek a végcélja ugyanúgy a Tiszai hajósok tere volt, ahol végül a demonstrálók közösen énekeltek. Az egyik résztvevő a lapnak azt mondta: nagyon … Bővebben: Ismét az oktatásért tüntettek Szolnokon