A kormány megígérte, de nem kártalanította az internetszolgáltatókat a digitális oktatásért

2020-ban arra kérték a szolgáltatókat, tegyék ingyenessé az internetes elérést a kötelező digitális oktatás (újbóli) bevezetése miatt és akkor még azt ígérték Orbánék, kártalanítják majd a cégeket a kieső bevételek miatt. Most már teljesen más kottából játszanak, szerintük mindenki áldozatot hozott a járványidőszak során, hozzanak a szolgáltatók is, nem fizetnek. Egy év elteltével sem kompenzálta az állam azokat az internetszolgáltatókat, amelyektől 2020 őszén azt kérték: tegyék ingyenessé az internetet a diákok számára, számolt be róla az ATV Híradója. Mint ismert, annak idején Orbán Viktor jelentette be az ingyenes internetet a digitális…

Tovább olvasom

Tűz egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei hulladéklerakóban

Több órán át küzdöttek a lángokkal a tűzoltók a karcagi hulladéklerakónál. Az erős szél tovább nehezítette az oltást. Tűz keletkezett Karcag külterületén, a hulladéklerakónál kedd reggel – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A karcagi és a püspökladányi hivatásos tűzoltók érkeztek ki a helyszínre, akik két vízsugárral kezdték oltani a lángokat. Az egységek munkáját az erősödő szél nehezíti. (Alfoldhir.hu) Délután kettő óra környékén eloltották a hulladéktüzet. Frissítés: Eloltották azt a tüzet, amely Karcag külterületén, egy hulladéklerakóban keletkezett. A karcagi, a püspökladányi és a berettyóújfalui hivatásos tűzoltók megfékezték a lángokat, és megszüntették…

Tovább olvasom

Már létezik póló, ami a test melegéből állít elő energiát

Európai kutatók fejlesztették ki azt a ruhadarabot, ami képes elektromos áramot termelni a környezet és a test hőmérsékletének különbségéből. Jöhetnek a telefontöltős zsebbel ellátott pulóverek? Mára már lehetővé vált egy ruhadarab mini erőművé alakítása. Ennek két módja van: a piezoelektromosság, amely mozgásból termel energiát, illetve a termoelektromosság, ami a testhőmérséklet-különbséget elektromos feszültséggé alakítja. A Malagai Egyetem és az Olasz Technológiai Intézet kutatócsoportja az utóbbi módszert választotta, és bemutatta azt az innovatív ruhadarabot, ami a test és a környezet hőmérséklete közötti különbségnek köszönhetően működik – írja a Korkorosgazdasag.hu. A projekt keretein…

Tovább olvasom

Homonnay Gergely halálát büntetőeljárásban vizsgálják az olasz hatóságok

Az olasz hatóságok büntetőeljárás keretében vizsgálják Homonnay Gergely halálát – írja a Telex a római ügyészség titkárság nekik küldött válasza alapján. A lap több, az író és aktivista halálának körülményeit firtató kérdést küldött a hatóságnak, amely azt válaszolták, hogy a kért információkat nem tudja megadni, mivel a kérdéses büntetőeljárás jelenleg még nyomozati titoktartás alá tartozik. A lap közlése szerint az ügyészség ennél többet telefonon sem közölt a Telexszel. Homonnay Gergely olasz sajtóinformációk szerint január 1-jén hajnalban érkezett meg a római Bananon nevű klubba. Annak privát gőzfürdőjében találták meg délben, eszméletlenül, de még…

Tovább olvasom

Stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden. Bár év végén emelkedett, az NNK szerint 2022 első hetében „nem volt megfigyelhető további növekedés a szennyvízminták átlagos SARS-CoV-1-örökítőanyag koncentrációjában”. A legtöbb vizsgált városban az NNK mérései szerint a stagnáló tendencia jellemző, enyhe csökkenést csupán a Budapest környéki települések közös mintájában mutattak ki. Nyolc minta esetében kiemelkedett az NNK szerint a koronavírus-örökítőanyag koncentrációja, míg 14 minta esetében csupán a mérsékelt tartományba esett. Azonban mind a 22 szennyvízmintában kimutatták a koronavírus omikron variánsát.

Tovább olvasom

Tavaly 5101 milliárd forint hiánnyal zárt a magyar állam

„A 2021-es költségvetés megalapozta a magyar gazdaság újraindítását” címmel küldte ki a Pénzügyminisztérium a közleményt arról, hogy 2021-ben az államháztartás központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 4662,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 419,4 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 19,8 milliárd forintos hiányt értek el. A PM azt is közzétette: saját számításuk 6,4 százalékos volt a GDP-növekedés 2021-ben (a KSH erről a pontos adatot február közepén adja majd ki).

Tovább olvasom

A baromfihúsok akár 30 százalékkal is drágulhatnak idén

Három lépcsőben, összesen 25-30 százalékkal emelkedhet idén a baromfi termékek ára, a megnövekedett takarmány és rezsi költségek miatt – erről a baromfi terméktanács elnöke beszélt az ATV-n. Csorbai Attila részletezte, hogy az első áremelkedés január vége felé várható, utána a tavaszi időszakban lesz egy, majd egy harmadik drágulásra is számíthatunk nyáron. A baromfihúsok mellett a sertéshúsok ára is jelentősen emelkedhet idén. Az ágazat hullámzó évet zárt 2021-ben, és már tavaly év végén sem tudták lenyelni a takarmányár-növekedést a tenyésztők. Az önköltségi árak jelentősen emelkedtek, ezt 2022 első hónapjaiban kénytelenek lesznek…

Tovább olvasom

Április 3-ára írta ki az országgyűlési választást Áder János

Kitűzte Áder János a rendszerváltás utáni kilencedik országgyűlési választás időpontját. A köztársasági elnök az első lehetséges időpontot választotta: 2022. április 3-án lesz a parlamenti választás. „32 évvel ezelőtt, az első szabad választások eredményeként Magyarország független, demokratikus ország lett. Köszönet mindazoknak, akik a nemzet újjáépítésében részt vettek. Az idei esztendőben Magyarország választójoggal rendelkező polgárai immár kilencedik alkalommal szabadon dönthetnek arról, hogy kikre bízzák közös ügyeink intézését” – áll a köztársasági elnök kedd délután közzétett nyilatkozatában. Áder János arról is döntött, hogy ugyanezen a napon, április 3-án lesz a kormány gyermekvédelminek nevezett népszavazása is.…

Tovább olvasom

Ellensúly-est: A Márki-Zay jelenség, a populizmus és a választási rendszer | videó

Oross Dániel megjelenő írása kapcsán, mely a Márki-Zay jelenséget vizsgálja, szó esett arról, mit is nevezünk populizmusnak, hiszen számtalan definíció létezik erre a fogalomra. Populista-e Márki-Zay Péter, mert nincs mögötte politikai párt, vagy mert olyan kérdéseket és radikális kijelentéseket tesz, amiket a hagyományos pártok nem? De a beszélgetés során felmerült az a kérdés is, hogy a populizmust lehet-e egyáltalán pozitívan értelmezni. A 2022-es választások közeledtével a politikai helyzet egyik fontos tényezőjéről a választási rendszerről is szó esett, hiszen korábban az ellenzék is arányos választási rendszert követelt, így az a forgatókönyv…

Tovább olvasom

Semmi különös, csak véletlenül kiderült, hogy Mészárosék Fertő tavi beruházása 15 milliárddal drágult

A világörökség részét képező cölöpházak lebontása sem jelentett akadályt Mészáros Lőrincéknek, amikor szűk egy éve villámgyorsan nekiálltak azok lebontásának, hiába a hazai és nemzetközi tiltakozás. Ha a NER valamit meg akar szerezni, meg is szerzi, márpedig ott luxusszálloda lesz és kész. Most egy puszta véletlennek köszönhetően az is kiderült, hogy alsó hangon 15 milliárddal több közpénzt visz el a beruházás. Ismét ugyanazok jártak jól. A kormány a környezetvédők, az EU és az UNESCO tiltakozása ellenére tavaly elkezdte Fertőrákos közelében a Fertő Part nevű komplexum kialakítását: 34 ezer négyzetmétert építenek be,…

Tovább olvasom