A rendőrök elől menekült az autós, a villanyoszlop megállította – videó

A rendőri jelzésre nem állt meg, hanem továbbhajtott, a villanyoszlop azonban erősebbnek bizonyult. A XVIII. kerületi rendőrök január 4-én délután akartak megállítani egy autót a Nagykőrösi úton. A sofőr a rendőri jelzésre megállás helyett gázt adott, de néhány perccel később egy villanyoszlop megállította. Az ütközés után a 23 éves férfit a járőrök azonnal elfogták. Kiderült, hogy nem véletlenül fogta menekülőre: nem volt jogosítványa és az autón sem volt biztosítás, ráadásul a rendőrség is kereste, mivel korábban balesetet okozott, de a hatóságok előtt nem jelent meg. (Vezess.hu)

Tovább olvasom

A Fidesz nem tesz az élelmiszerek árának csökkentéséért, egy kormányváltás ezen is változtatna

Az ellenzéki összefogás részeként az LMP már rájött, a jelenlegi kormánynál hiába dörömböl az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséért. Kormányváltás esetén azonban meg is valósíthatják tavasszal. A Fidesznek és köreinek nem luxus, más meg nem nagyon számít nekik. A párt a Facebookon tette közzé egyértelmű ígéretét. “Eddig követeltük, tavasszal megvalósítjuk az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésétNovemberben 7,4 százalékos volt az infláció, amivel tizennégy éves csúcs dőlt meg. Az LMP szerint ebben a helyzetben legalább az alapvető élelmiszerek árát vissza kellene fogni az áfa csökkentésével, vagyis a 27 százalékos mérték 5 százalékra mérséklésével.…

Tovább olvasom

Árhullám érkezik a Tiszán

Az elmúlt napok időjárása kapcsán árhullám alakult ki a Tiszán. A Tisza felső szakaszán helyenként másodfokú árvízvédelmi készültséget elérő vízállás várható, de Szolnokon a készültség a jelenlegi előrejelzések szerint nem éri el majd az első fokot, azaz a 650 centimétert. Legalábbis ez látszik most a hydroinfo.hu grafikonja alapján. A tetőzés Szolnoknál 11-e körül várható.

Tovább olvasom

A magyar álláskeresők átlagosan 490 nap alatt találnak munkát

Általgosan 16 hónapba, 490 napba telik munkát találni Magyarországon – írja a 444.hu a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat decemberi adataira hivatkozva. A lap emlékeztetett, hogy bár a foglalkoztatás a kormányzat szerint rekordokat dönt, a képet a hosszú álláskeresési időszak mellett az is árnyalja, hogy az álláskeresők 40,3 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott, a tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők számában 16,8 százalékos növekedés látszik az egy évvel korábbi adathoz képest. Tavaly augusztusban az Mfor.hu azt írta, rekordnak számít, hogy átlagosan 14,6 hónapba (445 nap) telik munkát találni Magyarországon. Akkor a gazdasági lap felidézte:…

Tovább olvasom

Tízéves csúcsra törtek az élelmiszerárak

Átlagosan 28,1 százalékkal nőttek tavaly az élelmiszerárak globálisan, az ezek mozgását követő index 10 éves csúcsra emelkedett – áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön ismertetett jelentésében. A szervezet által vezetett élelmiszerár-indexe az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe. Ennek alapján a tavalyi mutató átlagosan 28,1 százalékkal (27,6 ponttal) 125,7 pontra, 2011 óta legmagasabb szintre nőtt, akkor a mutató 131,9 ponton volt. Az elmúlt tíz évben 2016-ban állt a legalacsonyabban az élelmiszerár-index, 91,9 ponttal. A FAO által csütörtökön…

Tovább olvasom

Egymilliót fizetett, hogy rabolják ki és verjék meg az exbarátnőjét | videó

Egy harmincas éveiben járó férfi először azzal bízta meg egy ismerősét és annak barátnőjét, hogy kövessék és figyeljék a volt párját, majd később arra vette rá őket, hogy támadják meg a nőt az otthonában, rabolják ki és bántalmazzák – áll az ügyészség közleményében. A férfi nem elégedett meg a megfigyeléssel, hanem később azzal bízta meg barátját, hogy támadják meg a sértettet a lakásán, kötözzék meg, bántalmazzák és rabolják ki. A megbízás teljesítése esetén egymillió forintot ígért. Ahogy az ügyészség által közzétett videón is látható, a nő futárnak adta ki magát,…

Tovább olvasom

Már 638 ezren kérték az influenza elleni védőoltást

Az eddig rendelkezésre álló 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag 49,1 százalékát, 638 451 adagot használtak fel január 3-ig – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-t. Összesítésük szerint a 3 év alatti kisgyermekek számára a rendelkezésre álló 4000 adag vakcinából 2539 adag fogyott el, ami csaknem 63,5 százalékos felhasználási arányt jelent.Idén is térítésmentes az influenza elleni védőoltás, ami azoknak ajánlott különösen, akiknél a szövődmények nagy kockázatot jelentenek. A fokozottan veszélyeztetettek közé tartoznak a 60 éven felüliek, függetlenül egészségi állapotuktól a krónikus légzőszervi, a szív- és érrendszeri, valamint…

Tovább olvasom

Nyomtass te is: Kiszámolták, percenként hány forinttal gazdagodik Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar Továbbra is Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc és családja számít a leggazdagabb magyar háztartásnak a Forbes című lap legfrissebb listája szerint. Vagyonukat mintegy 488,1 milliárdra becsülik – írja a Nyomtass te is! legújabb száma. Ez azt jelenti, hogy tavaly percenként 16 552 forinttal gazdagodott a felcsúti milliárdos. Már bankot is vett a miniszterelnök családja Többségi részesedést szerzett a Gránit Bankban Orbán Viktor veje, Tiborcz István december végén. Nem lehet tudni, hogy Orbán lányának férje hány milliárdot fizetett a Gránit tulajdonrészéért. Azt viszont igen, hogy a banknak…

Tovább olvasom

Karácsonyfa, égősor, girland — Mihez kezdj a karácsony „maradékaival”?

Talán kissé durva a kérdés, de hisszük, hogy helytálló. Nagyon sok háztartásban ugyanis az ünnepek végeztével egyszerűen minden a kukában végzi. Kidobjuk a díszeket, a megmaradt szaloncukrokat, a szétszakadt girlandokat, a megunt égősort, nem beszélve a karácsonyfáról, amellyel nem akarjuk megvárni a begyűjtést. Pedig egy kis odafigyeléssel nemcsak a környezetnek, magunknak is segíthetünk. Magyarországon hagyományosan vízkeresztig állnak a karácsonyfák, utána pedig elkezdődik a begyűjtésük. A karácsonyfákat ugyanis feldolgozzák és több cél érdekében újrahasznosítják: Komposztáláshoz, amikor a kidobott karácsonyfákat a zöldhulladék-telepeken felaprítják, és — többek között — mulcsot vagy komposztot készítenek…

Tovább olvasom

Márki-Zay Péter szerint a Fidesz a választás elcsalására készül, itt a bizonyíték

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint a kormánypárt minden legális és illegális dolgot bevet azért, hogy valahogy megőrizze a hatalmát – Márki-Zay erről posztolt közösségi oldalán: Miközben még támogatóink közt is akadnak, akik manipulált közvélemény-kutatásokon keseregnek, a Fidesz gőzerővel készül a választások elcsalására. Nemcsak a hazugságaik arcátlanabbak, mint valaha, nemcsak az államkincstárt ürítik ki, hanem egy most kiszivárgott hangfelvétel szerint az Országos Roma Önkormányzat Fideszhez húzó tagjainak szerződéseket kínáltak, és ezért “politikai és szakmai teljesítményt várnak”. Sztojka Attila kormánybiztos arra is ígéretet tett a cigány vezetőknek, hogy “még fog hozni lehetőségeket, ebben…

Tovább olvasom