Új parkolók épülnek Fegyverneken

A település főútjának mentén folyik az átalakítás a közlekedés segítése érdekében. Hatvanhét darab új, párhuzamos parkolót építenek ki Fegyvernek főútja, a Szent Erzsébet út mentén, erről tavaly készített tervet a város önkormányzata. – A kivitelezési munkák a közfoglalkoztatási program részeként az idei évben elkezdődtek, melynek során első ütemben huszonkét darab új parkolóhely épül meg. Az építkezéshez szükséges térkövet az önkormányzat saját üzemében gyártja – tájékoztatta hírportálunkat Huber József, a Fegyvernek Mezőgazdasági Városüzemeltetési és Fejlesztési Intézmény vezetője. (Szoljon.hu)

Tovább olvasom

Kilencéves, eltűnt kislányra találtak rá a rendőrök

Egy játszótéren elfutott a csoportjától és meglépett, de sikerült a nyomára bukkanni. Óbudától az Astoriáig kerestek a rendőrök egy gyermekotthonban nevelkedő lányt, aki elfutott a játszótéren. Bejelentést kaptak a rendőrök egy gyermekotthonból, hogy egy 9 éves lány egy játszótéren elszaladt a csoportjától, és pillanatok alatt eltűnt – írta a BRFK a Facebookon. A rendőrök a környék kameráit végignézve látták, hogy a lány egy megállóhoz szaladt, ahol buszra szállt. A buszsofőrtől megtudták, hogy a lány a Bogdáni útig utazott, így ott folytatták a keresést a környéken dolgozó buszsofőrök, taxisok és mentősök…

Tovább olvasom

Húszéves az Üvegtigris – videó

Bármilyen hihetetlennek is hangzik, a trilógia első része immáron két évtizedes. Az Üvegtigris vitathatatlanul nagy kulturális hatása nem volt azonban elég meggyőző ahhoz, hogy a szigorú kritikusokat levegye a lábáról. „Soha nem jelent meg jó kritika a filmről, nemcsak akkor, hanem azóta sem. Egy időben divat volt nem szeretni az Üvegtigrist értelmiségi körökben” – emlékszik vissza Kovács Gábor producer, aki a Filmpartners akkori cégtársával, Kapitány Ivánnal gyártotta az első részt (majd később hozzájuk csatlakozott Kovács felesége, Pataki Ági is). Azt senki nem vitatta ugyan, hogy a poénok ülnek, és a helyzetkomikumok, a burleszk szerű…

Tovább olvasom

Európában Magyarország az első netező nyugdíjasokban

A magyar nyugdíjasok kevés figyelmet fordítanak magukra, s ezért igen rossz egészségügyi állapotban vannak európai kortársaikhoz képest. Meglepő viszont, hogy a magyar nagymamák és nagypapák a kontinens élbolyában vannak a digitális fejlettség terén – írja az Index az Eurostat felméréséből. Az Eurostat felmérést készített többek között az Európai országok lakosainak átlagéletkoráról, az idősek internethez való kapcsolatukról, valamint a nyugdíjasok egészségéről. A felmérés szerint Európa populációjának 20,6 százaléka 65 éves vagy annál idősebb, Magyarországon ugyanez az arány 19,9 százalék. A hazai nyugdíjasok 6,2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy túlzsúfolt háztartásban él, például több generáció lakik egy…

Tovább olvasom

38 részeg sofőr – sűrű hete volt a megye rendőreinek

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt egy héten 3 eltiltás hatálya alatt álló gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból. Mindhárom sofőr ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt indult eljárás. Engedély nélküli vezetés miatt 6 gépjárművezetőt, és 1, a vezetést engedéllyel nem rendelkező részére átengedésen tetten ért személyt vettek őrizetbe a rendőrök. A jogsértők ellen szabálysértési eljárás indult.    A közúti ellenőrzések során 38 személynél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően járművet vezettek. A megyei rendőrei a közúton 27 gépi, 11 nem gépi meghajtású jármű vezetőjét szűrték ki.…

Tovább olvasom

Egy hónap múlva üzembe helyezik az első emeletes vonatot a szolnoki vonalon

Október 18-tól pedig a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonalon is forgalomba áll az első emeletes vonat, ami szolnoki csíkos ingát váltja ki. A tervek szerint összesen tíz szerelvény közlekedik majd ezen a vonalon. Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta: Beszerzésük egyúttal a nemzeti vagyon gyarapodását is jelenti, melynek gazdasági és társadalmi hatásai az ország egészére kiterjednek. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az utasok olyan modern, kényelmes, a mindennapi életüket megkönnyítő, igényeiket kielégítő közlekedési eszközökkel utazhassanak, mint amilyenek a KISS motorvonatok is. A magyar állam mint tulajdonos részéről ezért is elvárás…

Tovább olvasom

A hétvégén 51 koronavírusos beteg hunyt el, 3274 új fertőzöttet találtak

Az elmúlt három napban 3274 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 836 389 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 51 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 402 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma pedig 13 989 főre emelkedett a legutóbbi adatközlés óta. Jelenleg 908 koronavírus-fertőzöttet ápolnak kórházban, három nap alatt 108-cal lettek többen. A betegek közül 126-an vannak lélegeztetőgépen. A hétvégén 44 643 tesztet végeztek el, ennek a 7,3 százaléka lett pozitív. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egy ország akkor tesztel eleget, akkor…

Tovább olvasom

Idős, beteg házaspárt rabolt ki egy férfi Kisújszálláson

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó férfinak a büntetőügye, aki még 2014-ben, egy júliusi éjszakán tört be egy általa ismert, idős és beteg házaspár kisújszállási otthonába, majd a zajra felriadó háziakat fenyegetve, egyiküket bántalmazva 20 ezer Ft készpénzt zsákmányolt. Évekig nem került a hatóságok látókörébe, végül, csaknem négy évvel később, 2018 májusában vették őrizetbe. Következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését, alibit próbált kreálni, de a házban hagyott ujjlenyomatai és vérnyoma is „ellene vallottak”. Az ügyben 2020. február 21-én emelt vádat a Karcagi Járási Ügyészség. A Karcagi Járásbíróság…

Tovább olvasom

Gyurcsány: Majd ha többségünk lesz, akkor választunk kormányfőt

A Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi oldalára feltöltött videóban sorolta a pártja sikereit, így értékelte az előválasztást. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy a DK győztesen jött ki a versenyből, mert az ellenzék legerősebb pártjává vált és rengeteg képviselőjelöltje indulhat a jövő évi választásokon. Azt is elmondta azonban, hogy most kiegészültek egy miniszterelnök-jelölttel, ugyanakkor valójában parlamenti többségért küzdenek és ha ez összejön, majd akkor választanak kormányfőt. Hozzátette: szerinte a DK az egyetlen olyan ellenzéki párt, amely önállóan is kormányzóképes.

Tovább olvasom

Női táskát lopott a tolvaj a szolnoki vasútállomás aluljárójában

A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytatott eljárást egy kőteleki lakos ellen – írja a police.hu. A megalapozott gyanú szerint a jogsértő a szolnoki vasútállomás aluljárójában 2021. május 7-én a koraesti órákban figyelt fel egy nőre, aki a kezében egy vászonszatyrot tartott, aminek tetejére egy kék színű női táska volt helyezve. A férfi a nő után ment és annak háta mögött, a szatyorból kihúzta a női kistáskát, majd azzal elfutott. Az eltulajdonított táskában mobiltelefonok, személyes okmányok, bankkártyák és némi készpénz volt. Az egyenruhások a bejelentést követően néhány órán belül…

Tovább olvasom