Három autót is feltört Szolnokon a nem túl élelmes férfi, aki ezután egyszerűen elaludt az egyik gépjárműben

Mindhárom járműben hagyott bűnjeleket jócskán, az utolsóban saját magát, a tetthelyen szundikáló elkövetőt ugyanis könnyű volt elkapni. Szolnokon akart kocsikázni a gyanúsított, ezért elvágta három gépjármű vezetékeit, de beindítani nem sikerült az autókat. A mozgalmas éjszaka után a jogsértő egyszerűen elaludt az egyik megrongált járműben. Egy szolnoki lakos tett bejelentést a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. Elpanaszolta, hogy ismeretlen személy a parkolóban hagyott gépkocsiját 2021. október 1-jén 19 óra és október 2-án 1 óra között kinyitotta, ott kutatást végzett. Az ismeretlen a műszerfalat is kibontotta, a kesztyűtartót kitörte, és onnan…

Tovább olvasom

A hatóságok szerint az édesapán akart bosszút állni a gyermekét Olaszországban meggyilkoló magyar anya, ő azonban mindent tagad

Mindig újabb bizonyítékok és részletek derülnek ki a borzalmas és szövevényes ügyről. Annyi biztos, hogy az asszony már többször is ellentmondásba keveredett saját vallomásaiban. Az olasz hatóságok szerint egyre több bizonyíték utal arra, hogy az őrizetbe vett 44 éves magyar nő ölhette meg a saját kisfiát – írja az Umbria Journal. A rendőrség átvizsgálta a Lidl környékén, és a közelben megtalálták a gyanúsított babakocsiját, amiben egyelőre nem beazonosított foltokat és néhány játékot találtak. Nem sokkal később az elhagyatott épületben megtalálták egy gyerek összeszurkált, véres felsőjét, valamint egy véres kést. Ahogy korábban írtuk,…

Tovább olvasom

Direkt36: Rogán és Mészáros bizalmasainak titkos külföldi üzleteire derült fény a legújabb offshore-adatszivárgás során

Befolyásos kormányközeli személyek elmúlt bő tíz évben folytatott titkos céges üzelmeiről szivárogtak ki adatok a Direkt36 legújabb tényfeltáró cikkében, ami a Telexen jelent meg. A cikk egy nagyszabású nemzetközi újságírói nyomozás egyik eredménye. A valaha volt legnagyobb nemzetközi offshore adatszivárgás, az úgynevezett Pandora-iratok révén összesen 11,9 millió file szivárgott ki 14 olyan cégtől, amelyek offshore-cégek létrehozásával és működtetésével foglalkoznak. Az iratok feldolgozását az International Consortium of Investigative Journalists (Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma) nevű hálózat koordinálta. A nyomozáson világszerte több mint 600 újságíró dolgozott 150 szerkesztőségből, a projekt egyedüli magyar résztvevője a…

Tovább olvasom

A hajrában kapott góllal szenvedett vereséget a Szolnok

Nem sikerült ponttal távozni Pécsről, a 88. percben újra vezetést szerzett a hazai csapat, amire már nem sikerült válaszolni a tizenegyesek meccsén. LABDARÚGÓ NB II31. FORDULÓ PÉCSI MFC–SZOLNOKI MÁV 2–1 (1–0)Pécs, PMFC Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Németh Ádám (Aradi József, Kovács II. Gábor)PMFC: Helesfay – Króner, Rácz L., Preklet, Katona – Grabant (Németh M., 88.), Futó, Bartha (Tölgyesi, 58.), Hegedűs (Kónya, a szünetben) – Geiger (Tihanyi, 58.), Adamcsek (Bajner, 66.). Vezetőedző: Vas LászlóSzolnok: Molnár-Farkas – Szekszárdi (Irmes, a szünetben), Horgosi, Kovács O., Tamás L., Kotula – Rokszin (Bárdos, 72.), Kónya M., Tisza – Csirmaz, Novák Cs.. Vezetőedző: Csábi…

Tovább olvasom

Márki-Zay elhintette, hogy amennyiben Karácsony nem enged, ő hátralép a kormányváltás érdekében

Márki-Zay Péter kiemelte, hogy mindennél fontosabb, hogy Orbán Viktort és csapatát leváltsák 2022-ben, ha ehhez az kell, hogy ő visszalépjen, meg fogja tenni. Miután vasárnap délben Karácsony Gergely megüzente, hogy nem lép vissza a második fordulóban, pár órával később Márki-Zay Péter is tartott egy Kormányváltó gyűlést. A két miniszterelnök-jelölt elvileg hétfőn kezd egyeztetni arról, hogyan győzzék le Dobrev Klárát és a DK-t. A tárgyalás előtt erődemonstrációként vasárnap délután Márki-Zayék követői megtöltötték a Fővám teret. Márki-Zay meg is jegyezte a monogramját skandáló követőinek, hogy jóval többen vannak, mint ahányan Karácsony délelőtti rendezvényén jelentek…

Tovább olvasom

Hűvös és esős idő elé nézünk a jövő héten

Csapadékos és hűvösebb idő várható a jövő héten, a hét második felében 0 fokig csökkenhet a hőmérséklet. Emellett a szél is élénk, helyenként erős lesz – derül ki az MTI-nek eljuttatott, Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn a reggeli pára- és ködfoltok hamar feloszlanak, és túlnyomórészt derült, napos, száraz idő Magyarországon lesz. A leghidegebb órákban 8-16 fok várható. Napközben 20-27 fokig melegszik a levegő. Kedden a nap nagy részében túlnyomóan derült, napos idő várható csapadék nélkül. Késő délutántól, estétől azonban nyugat felől felhősödés kezdődik, és eső, zápor, egy-egy zivatar…

Tovább olvasom

Akár háromezer egészségügyi dolgozót is elbocsájthatnak az oltás hiánya miatt

Szeptember 15-ig kötelezővé tette a kormány az egészségügyi dolgozóknak a koronavírus elleni védőoltást. Aki nem hajlandó erre – hacsak nincs orvosi igazolása -, azonnali felmondással, végkielégítés nélkül távozhat október végéig a rendszerből. Novák Katalin családügyi miniszter arról beszélt korábban, hogy magas az orvosok átoltottsága, és elenyésző azok száma, akik nem kérték a vakcinát. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, Soós Adrianna azt közölte az RTL híradójával, hogy 2-3 ezren is lehetnek olyanok, akik nincsenek beoltva, ezért kiesnek az ellátó rendszerből. Nem feltétlenül orvosokra kell gondolni, hanem ápolókra, asszisztensekre, műtősökre, vagy éppen…

Tovább olvasom

Jövőre képzőművészeti szakmát is tanulhatnak a diákok a Széchenyi gimnáziumban

A gimnázium összefogott a Szolnoki Művészteleppel, és jövőre új képzőművészeti szakokat indít, melynek következtében némileg a profilja is átalakul. Már tavaly kidolgoztuk a művészeti szakgimnázium tantervét, és idén szep­tembertől már hivatalosan is a Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium nevet viseli az iskolánk – nyilatkozta Deák László intézményvezető a szoljon.hu-nak. A rajz szak tehát önálló képzésként indul majd, így egy tagozaton belül több osztályt fogunk indítani, melyek között a grafikus, festő és szobrász szerepel. Mindez lehetőséget biztosít arra, hogy érettségi után, plusz egy év keretein belül szakmát szerezhessenek a diákok.…

Tovább olvasom

Magyarországon 18 ezer üzlet szűnt meg öt év alatt

Jelentősen csökkent a dohányboltokat is magában foglaló kiskereskedelmi üzletek száma az elmúlt években – írja a Napi.hu a Központi statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. 2020 végén 116 ezer boltból állt a komplett magyarországi kiskereskedelmi hálózat. Ez 18 ezerrel elmarad a 2015 végi szinttől és 4 ezres csökkenést jelent 2019 végéhez képest. A boltszámcsökkenés elsősorban a nem élelmiszereket árusító üzletek eltűnésével magyarázható, de kisebb mértékben visszaesett az élelmiszerüzletek száma is. 2015 óra rengeteg ruhaüzlet szűnt meg, több mint 3600 bolttal csökkent a számuk. Emellett több mint ezer használtruha-üzlet, több száz virágos, pékség, hentes…

Tovább olvasom

Kiderült az előválasztás második fordulójának időpontja

Október 10-től október 16-áig tart majd az ellenzéki előválasztás második fordulója – jelentették be a szervezők vasárnap, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, az MSZP–Párbeszéd–LMP miniszterelnök-jelöltjének az első fordulóval kapcsolatos értékelője után. A Telex azt írja, hogy az időpont meghatározásához a pártelnökök megállapodására volt szükség, ugyanis az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) pénteki ülésén nem tudott dönteni a konkrét időpontról a hat ellenzéki párt delegáltja. A portál több forrástól úgy értesült, hogy a pletykák ellenére a DK az OEVB pénteki ülésén,az első forduló eredményeinek csütörtök éjjeli kihirdetése után nem gördített akadályt az időpontról való döntéshozatal…

Tovább olvasom