Orbán és Kövér nem siette el Szájer József kuratóriumi tagságának törlését, akár büntetés is járhat érte

Megosztás


A 60 napos határidőt bőven átlépve, három hónapnál is több idő kellett ahhoz, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök kezdeményezze Szájer József volt EP-képviselő kuratóriumi tagságának törlését Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítványban (NGYSZA) – írja a Magyar Narancs.

A bíróság 10-900 ezer forint közötti bírságot szabhat ki a politikusokra a késés miatt.

Orbán a Fidesz pártelnökeként, míg Kövér az NGYSZA képviseletében kezdeményezte a brüsszeli szexbotrányba belebukott volt EP-képviselő menesztését. Mindketten az alapítvány vezetői. A cikk szerint Szájer még március 1-én mondott le a kuratóriumi tagságáról, míg a cseréjét csak június 11-én kezdeményezte a két politikus.

A cikk szerint kérdés, hogy a bíróság fogja-e szankcionálni a politikusokat, ugyanis több mint 60 nap telt el Szájer lemondása és Orbán, illetve Kövér határozata között. Változásbejegyzési határidő túllépése esetén a bíróság az alapítókat 10 és 900 ezer forint közötti bírsággal sújthatja.

Szájer József november végén mondott le EP-képviselői mandátumáról, mert a kijárási szabályokat megszegve részt vett Brüsszelben egy szexpartin (ami szerinte házibuli volt). A politikus a helyszínről menekülni próbált egy ereszcsatornán, de a rendőrök megállították. Az ügyészség közlése szerint drogot találtak a táskájában, bár Szájer tagadta, hogy az az övé lenne.

A botrány következtében a politikus kilépett a Fideszből, illetve távozott Schmidt Mária közalapítványának kuratóriumától is.

Kapcsolódó cikkek